Az IFD (International Federation of the Roofing Trade) kétévente megszervezi a Fiatal Tetőfedők Világbajnokságát.
2024. november 13-15. között Innsbruckban mérik össze tudásukat a kétfős csapatok Magastető, Lapostető, Fémlemezfedés és Homlokzatburkolat kategóriában.
Az idén Magyarország magastetős, lapostető és bádogos csapatok képviselik Magyarországot.
Köszönjük a felkészítő mentorok munkáját!

Magastetős csapat: Trombitás Zoltán és Nagy László
Szigetelős csapat: Lőrincz Klára és Valyon András
Bádogos csapat: Hidasi Tibor

A BÁDOGOS CSAPAT 

A VERSENYZŐK

Bacsi Áron

7 éve dolgozik a szakmában, időközben megalapította saját vállalkozását a Bacsi Bádog Kft-t, amit sikeresen vezet. Úgy véli, ez a mesterség azoknak való, akik szeretik a kihívásokat „mert kihívás mindig akad egy tetőben". Rutinos versenyzőként vág neki ennek a megmérettetésnek és megtesz mindent, hogy a legjobb helyezést érjék el. Hisz abban, hogy a rengeteg munka és felkészülés meghozza számukra a méltó győzelmet.

Márk András Ifj.

2019-ben fejezte be a képzést, iskolás kora óta minden nyáron együtt dolgozott édesapjával. Úgy gondolja, élete egyik legnagyobb ajándéka, hogy azzal keresheti a kenyerét, amit szeret. „Én szeretem a mesterségemet, amely mindig örömet ad és élteti a hitet bennem, hogy a kapott képességemmel jó ügyet szolgálok." – nyilatkozta. Hatalmas megtiszteltetésként éli meg, hogy hazáját ismét képviselheti egy világversenyen, ahol elsősorban magának szeretne bizonyítani. Bár a felkészülés miatt most nem sok szabadideje van, szereti a motocross-t és konditeremben erősíti magát.

A MENTOR

Hidasi Tibor

58 éves bádogos mester, a bádogos mesterség alapjait édesapjától és nagypapájától tanulta. Saját vállalkozását 23 évesen alapította, jelenleg 8 főt foglalkoztat, és már fiával együtt irányítják a céget. Legismertebb munkái között megtalálható a Kalocsai Érsekség, a soproni Tűztorony, a Karmelita kolostor, a Károlyi-Csekonics Palota Budapesten.

Az Év Tetője Nívódíj pályázat többszörös díjazottja, három éve az IFD AWARD-on, a Nemzetközi Tetőfedő Szövetség világversenyén ezüstérmet szerzett a Károlyi-Csekonics Palota tetőfedésével a bádogos szekcióban és ezért miniszteri kitüntetésben is részesült. Az ÉMSZ elnök-helyettese, a Vezetőség aktív tagja, 2018 óta a magyar bádogos csapat VB felkészítője. Munkájában a legszebbnek azt tartja, hogy olyat dolgokat hozhat létre, amelyeket majd unokáinak is büszkén mutathat meg.

A csapat főtámogatója a PREFA

A LAPOSTETŐS CSAPAT

VERSENYZŐK

Babos Barnabás

Magasépítő Technikusként végeztem 2020-ban, majd 2021-ben a vízszigetelő és melegburkoló szakképesítést szereztem. Már egész kora gyerekkorom óta édesapámmal nagyon sokszor jártam a tetőn, így szerettem meg ezt a szakmát. Édesapámtól nagyon sokat tanultam az évek során. Külön öröm volt számomra, hogy a Néprajzi Múzeum tetőszigetelésén együtt dolgoztunk, ami egy igen nagy szakmai kihívás volt. A kivitelezési munkákat segédmunkásként kezdtem, de az évek során szerzett szakmai tapasztalatok alapján jelenleg már brigádvezetőként dolgozom. A szigetelési munkákat sokféle típusú anyaggal végezzük: bitumenes-, PVC-, TPO-, visszatapadó-, bevonat- szigetelés. Nagy örömmel értesültem, hogy az ÉMSZ pályázatot hirdetett a 2024. évi Világbajnokságra, ezért azonnal jelentkeztem. Nagyon hálás vagyok, hogy az IFD által szervezett 2024. évi Világbajnokságon Innsbruckban Magyarországot képviselhetem.

Bolla László

2019 óta dolgozom a Lajtaszig Kft-nél, először segédmunkásként, majd 2023-tól brigádvezetőként. A kivitelezési munkáink során különféle technológiákkal dolgozunk: bitumenes-, PVC-, TPO-, visszatapadó-, bevonatszigetelés.

Azért szeretem ezt a szakmát, mert sokféle anyaggal dolgozunk, ezáltal a tudásom is állandóan fejlődik. 2024. januárjában jelentkeztem az ÉMSZ által meghirdetett Innsbruckban rendezett Világbajnokságra. Hónapok óta minden héten gyakoroljuk a kiírt bitumenes és TPO feladatokat a maketteken. Nagy köszönettel tartozom az ÉMSZ-nek és mentoromnak, hogy lehetővé teszik a szakmai tudásom továbbfejlesztését. Szorgalmammal és kitartásommal szeretném meghálálni a lehetőséget, hogy képviselhetem Magyarországot. Remélem csillogó éremmel térhetünk haza.

MENTOROK

Lőrincz Klára Eszter

Vízépítő mérnök, 1991-ben alapította cégét, mely mély és magasépítési vízszigetelésekkel foglalkozik. Kivitelezési munkái között szerepelnek magán és közintézmények hő-és vízszigetelési munkái. A munkákat szakmailag felkészült, szigetelő – vízszigetelő szakvizsgával és nagy szakmai gyakorlattal rendelkező főállásban foglalkoztatott dolgozókkal végzi. Nagy gondot fordít a dolgozók szakmai képzésére, mert minőségi munkát csak az elméleti és gyakorlati tudással rendelkező szakmunkásokkal lehet végezni. Az ÉMSZ elnökhelyetteseként fontos feladatának érzi a szakmai oktatások szervezését minél szélesebb körben. A 2024. évi világbajnokság szigetelő csapatának felkészítését, mentorálását nagy intenzitással és lelkesedéssel végzi.

Valyon András

Építőmérnök, az Europass 90 Kft. szakkivitelező vállalkozás tulajdonos vezetője. A szigetelés kivitelezéssel már gyerekkorában kapcsolatba került, mivel édesapja már több, mint 40 éve ebben a szakmában dolgozik. Amit a vízszigetelésről, mint szakmáról tud, azt mind tőle tanulta. 25 éve dolgozik aktívan a szakmában, mert már az egyetem alatt is besegített a családi vállalkozásba. Pályafutása alatt számos kisebb-nagyobb munkán megfordult az egyszerű családi házak szigetelésétől kezdve a 28000 m2-es csarnok tetőn át egészen a budapesti 4-es metró építéséig. Meglátása szerint ezt a szakmát folyamatosan lehet és kell is tanulni, hiszen egyre több új technológia/anyag jelenik meg évről-évre. A szigetelő szakmában elért eredményei elismerésének tekinti, hogy 2022 tavaszától 2 éven át az ÉMSZ elnökeként is helyt kellett állnia.

A MAGASTETŐS CSAPAT

VERSENYZŐK

Simon Bálint

19 éves ács-tetőfedő. Szerény és becsületes családban nőttem fel, ahol édesapám kőművesként mutatott példát kitartásból és szorgalomból. Mindig is lenyűgözött, hogy nem csupán épített, hanem szinte művészként alkotott. Ez inspirált arra, hogy én is az építőipart válasszam hivatásul. Hiszem, hogy minden jól megtervezett tető és minden pontosan illeszkedő faelem egy újabb műalkotás. Büszke vagyok arra, hogy szakmámban eljuthattam oda, hogy világversenyen képviselhetem magam és az országomat. Legjobb tudásommal igyekszem majd méltón helytállni ezen a rangos megmérettetésen.

Nick Marcell

Apukám mellett ismerkedtem meg a szakmával viszonylag korán. Mindig mentem neki segíteni és megszerettem a szakmát. Az általános iskola után Piltman Miklóshoz kerültem mint tanuló. Ott többféle munkakörben tevénykedtünk.

Miklós megkeresett a versennyel kapcsolatban és természetesen igent mondtam neki, és nagyon boldog vagyok, hogy Innsbruckban a versenyezhetek.

MENTOROK

Trombitás Zoltán

1976-ban szereztemmeg az Ács – állványozó szakmát. Különböző építő cégeknél dolgoztam, 1985-től másodállású, 1987-től főfoglalkozású kisiparosként.

1989 ben a Pécsi Pollack építőipari szakközépiskolában építőipari technikus oklevelet szereztem. A Veszprémi Medgyasszai tetőfedő iskolában 1999-ben vizsgáztam tetőfedő szakmából.

2004-ben, Ács mester, 2005-ben tetőfedő mesterként vizsgáztam. 2007.ben bádogos szakmunkás vizsgát tettem.

Ezen évek folyamán több alkalommal a hazai tetőfedő anyag gyártók képzésein vettem részt. Éveken keresztül indultam az ÉMSZ Év Tetője Nívódíj Pályázatán, ahol is több nívó, kategória, illetve különdíjjal értékelték munkáimat.

Köszönjük szépen Nagy László tetőfedő mester, bádogos munkáját is!

További hírek: