
Az október 7-11. között megrendezésre kerülő CONSTRUMA kiállításon való standmegjelenéshez pályázati forrást biztosít a HEPA…
részletek linkelve:
Örömmel értesítjük, hogy pályázati forrás nyílt a hazai kiállításokon és vásárokon való megjelenés támogatására. A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség nemzetközi versenyképesség növelését támogató felhívást tett közzé, amelyen külpiaci sikerességük érdekében hazai vállalkozások pályázhatnak, egyebek mellett a hazai nemzetközi kiállításokon és vásárokon – azaz a Hungexpo Zrt. valamennyi őszi és tavaszi kiállításán – való megjelenés támogatására.
A pályázat benyújtására jogosult minden magyarországi székhellyel és jogi személyiséggel bíró, legalább egy lezárt üzleti évvel, exportárbevétellel és referenciával rendelkező, mikro-, kis- és középvállalkozás, valamint nagyvállalat.
A minimálisan igényelhető támogatás összege 3.000.000 forint, a maximálisan igényelhető támogatás összege 50.000.000 forint. A projekt összes költségének a tevékenységtől függően 50% vagy 60%-ára igényelhető vissza nem térítendő támogatás.
A pályázó a kiállításokon való részvételi díját, a standépítést, regisztrációs díjat, a szállítmányozás díját, reklám, marketing, kiadásait, valamint a projekthez kapcsolódó személyi-, utazási- és szállásköltségeit fedezheti a pályázati támogatásból.
A pályázaton egy pályázó egy pályázatot nyújthat be, semmi akadálya azonban annak, hogy akár két kiállításon való megjelenést kapcsoljon össze a pályázó. A CONSTRUMA kiállításcsokor nemzetközi rendezvénynek minősül, a kiemelt számú külföldi látogató és kiállító miatt, így a pályázat céljával összhangban a megjelenés hozzájárul a hazai cégek exporttevékenységének, nemzetközi kapcsolatrendszerének fejlesztéséhez.
A felhívás alapvető célja, hogy képessé tegye a hazai vállalkozásokat a külpiaci versenyben való helytállásra, bekapcsolja a hazai vállalkozásokat a nemzetközi értékláncokba, növelje Európai Unión kívüli export részarányát, ezért a kiállító cégnek meg kell felelnie az alábbi feltételek egyikének:
- Az utolsó két lezárt üzleti évben az exportból származó árbevétele elérte az összes árbevétel 20%-át, vagy elérte az 50 millió Ft-ot.
- A pályázat benyújtását megelőző három lezárt üzleti év exportból származó éves nettó árbevételének átlagos növekedése meghaladta az 5%-ot.
- A pályázat hozzájárul a hazai exporttevékenység földrajzi koncentrációjából fakadó kitettség csökkentéséhez, vagyis a projekt célterülete Európai Unión kívüli területeket (is) magába foglal.
Kérjük, amennyiben érdeklődik a pályázat által nyújtott lehetőségek iránt, jelezze a baranyai.gergo@hungexpo.hu email címre, és a CONSTRUMA kiállítás vezetője felveszi Önnel a kapcsolatot.
A Hungexpo Zrt. segítséget nyújt a pályázat előkészítésében, a szükséges ajánlati dokumentáció összeállításában, hogy elsők között adhassák be a pályázatot! A pályázatokat augusztus 3-tól lehet benyújtani.
További részletek https://hepa.hu/palyazatok/Nemzeti-Exportvedelmi-Program/Kulpiacra-jutasi-Tamogatas, a pályázati felhívás referenciaszáma: EXP2020
További hírek:
CREATON Tetőszépségverseny 2022
CREATON Tetőszépségverseny 2022 A CREATON South-East Europe Kft. 2023. április 27-én tartotta a 13. CREATON [...]
Tetős Szakemberek Találkozója
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki eljött a TETŐS SZAKEMBEREK TALÁLKOZÓJÁRA! Büszkék vagyunk rá, hogy [...]
TÁRSADALMI MUNKA CSOBÁNKÁN
TEGY-ÉMSZ KÖZÖS TÁRSADALMI MUNKA CSOBÁNKÁN A VÁRÉPÍTŐ PÁLYÁZAT KERETÉBENMi történik akkor, ha két egyesület összefog?Egy kisebb [...]
ÉMSZ Aranytű díjazottunk 2023
Idei ÉMSZ Aranytű díjazottunk Urbanics János Ácsmester Az idei éves Közgyűlésen Valyon Andrástól, ÉMSZ Aranytű [...]
Elhunyt Ramotsa Zoltán
Frissen kaptuk a szomorú hírt, hogy szakmánk nagy öregje, sokak tanítója és példaképe, az ÉMSZ [...]
