
Az Építők Napja ünnepi ülése sok éves hagyomány alapján junius első hét végére esik mindíg.
Az idei évben különösen nagy elismerés érte a Szövetséget, pontosabban a Szövetség két tagját is.
Csobajiné Tóth Judit a nemzetgazdasági Minisztérium elismerő oklevelét, Kovács Sádor a Miniszterelnökség elismerését vehette át a mai napon.
A díjazottaknak szívből gratulálunk!
A bevezető beszédekben egyetértő vélemény alakult ki az építőipar fontosságáról, a nagy építkezések környezetformáló jelentőségéről.
Hornung Ágnes, a Nemzetgazdsági Minisztréium államtitkára köszöntőjében elmondta, hogy a bevezetésre került építési támogatásonak megfeleően az idei évben igen kmoly mértékben megugrottak a lakásépítésre beadott engedélyek, közel 7.000 engedélykérelem érkezett a kedevezményes feltételek igénybevételével tervezett lakásberuházásokra. Ezek közel fele felújítási munkákra vonatkozik. Dauner Márton, a Miniszterelnökség építési ügyekkel foglalkozó államtitkárságának osztályvezetője köszöntőjében az új szabályozások már látható jeleiről beszélt – közel 8.000 egyszerűsített engedélyezéi kérelem került beadásra az idei évben.
Nagyunyomi Sényi Gábor, az ÉTE elnöke, a rendezvény egyik társzervező szervezete nevében mondott közsöntőjében a korábbi évszázadok nagy építkezéseivel, építési feljesztéseivel vont párhuzamt, annak a reményének hangot adva, hogy a mai nagy fejlesztések egykoron majd hasonló értékelét kapanak az utánunk jövő generációktól, hasonló módon ahhoz, ahogy ma mi a századforduló nagy fejlesztéset komoly vívmányként élük meg.
A díjazottaknak szívből gratulálunk!
További hírek:
Az Austrotherm kizárólagos tárgyalásokat folytat az URSA XPS üzletágának felvásárlásáról
Az Etex és az Austrotherm kizárólagos tárgyalásokat kezdett az Etex Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban és Németországban [...]
Drága lehet, ha a ChatGPT-re bízzuk a felújítást
Az építőipari szakemberek 73 százaléka találkozott már olyan megrendelővel, aki az AI segítségével ellenőrizte vagy [...]
Összefogás a Bátor Táborért – Öko-sziget Építőtábor 2026
Gyere el és építs öko-kabint az Öko-szigeten, pártoló tagunkkal az Ácsolat Natura Kft.-vel szeptember 4. [...]
Az oktatás és a piac közötti szakadék csökkentését tűzte ki célul az építőipari ÁKT új elnöke
Fábián Zoltán okleveles építőmérnököt, a Mapei Kft. szaktanácsadói csoportvezetőjét nevezték ki az építőipari Ágazati Készségtanács [...]
Épületszigetelő Szakmérnöki képzés indul a BME-n
A BME Épületszerkezettan Tanszék szeptembertől legalább 35 fő végleges jelentkezése esetén újra indítja a Szigetelő [...]





