
Keressük azokat a lelkes fiatalokat, akik szívesen elmélyítenék ács szakmai ismereteiket, szabadidejükben is örömmel gyakorolnak, hogy tudásuk minél magasabb szintre jusson.
Szövetségünk, az Épületszigetelők, Tetőfedők, Bádogosok és Ácsok Magyarországi Szövetsége, valamint a Tető Építők Egyesülete életre hívta az Ács Mentorprogramot, amelyre 21 év alatti ácstanuló, valamint a szakma iránt érdeklődő fiatalok jelentkezését várjuk. A program része a szakmáink népszerűsítésére szerveződött Összefogás a tetős szakmákért kezdeményezésnek.
A fenti feltételeknek megfelelő diákok a közös munka során olyan komplex tudást és szakmai fogásokat sajátíthatnak el egy tapasztalt, támogató szakmai közösségtől, amelyet itthon máshol nem érhetnek el. De nem titkolt szándék, hogy a program a nemzetközi ácsversenyekre is a több évet igénylő felkészítés egyik állomása legyen.
A programban való részvétel során videókban lépésről-lépésre bemutatott maketteket kell elkészíteni a letölthető rajz alapján, majd az elkészült munka fotóját elküldeni. Természetesen folyamatos segítséget biztosítunk, amennyiben kérdések vagy észrevételek merülnek fel.
Az Ács Mentorprogram első videója már elérhető a Youtube csatornán.
A videóban Lampert Benedek okleveles építészmérnök, ács szakember, a győri Gábor László Építő- és Faipari Szakképző Iskola ács oktatója segítségével lehet megismerni a programot és elkészíteni az első munkát. Benedek számára, aki édesapjától örökölte a szakma szeretetét, nem ismeretlen terep a nemzetközi szakmai versenyeken való részvétel, hiszen három nemzetközi versenyen is indult már. Legutóbb Gdanskban, a Euroskills versenyen képviselte hazánkat és csupán egy ponttal maradt le a kiválósági éremről az ácsok megmérettetésén. A program során Benedekkel időről-időre további videós feladatokat lehet elkészíteni.
A tervek között szerepel, hogy megfelelő számú jelentkező és teljesített feladat esetén a későbbiekben havonta egyszer személyes találkozás keretében folytassuk a közös munkát. Bízunk benne, hogy ez a program is hozzájárul ahhoz, hogy sokan válasszák ezt a kihívásokkal teli szép szakmát, amellyel valóban maradandó munkákat lehet alkotni és reméljük, hogy a tanulók sikerrel szerepelnek majd a jövőben is a nemzetközi megmérettetéseken.
Az első Youtube videó a linkre kattintva érhető el:
ÁCS VIZSGAREMEK – LÉPÉSRŐL-LÉPÉSRE
További hírek:
Idén is átadják a Scharle Péter Kultúrmérnöki Díjat
A Magyar Mérnöki Kamara, rendszeres együttműködő partnerünk, a Budapesti és Pest Vármegyei Mérnöki Kamara, a [...]
Már lehet jelentkezni a Wienerberger Tetőfedő Rangadó Pályázatra
A 2025-ben megújult Rangadó Pályázatot azon Tetőfedő Partnerek számára hirdette meg a Wienerberger Zrt., akik [...]
Elindult a jelentkezés az Ács Mentorprogramba
Keressük azokat a lelkes fiatalokat, akik szívesen elmélyítenék ács szakmai ismereteiket, szabadidejükben is örömmel gyakorolnak, [...]
Itt az új wienerberger beton tetőcserép – Exkluzív ösztönző program tetőfedőknek!
A Wienerberger több mint 200 év építőanyag-gyártási tapasztalatát és a legmodernebb technológiákat felhasználva alkotta meg [...]
Új Büsscher & Hoffmann raktárbázis Törökbálinton
Vízszigetelési, tetőszigetelési és hőszigetelési rendszerek, valamint azok kiegészítőinek több, mint 170 éves múltra visszatekintő gyártója, [...]
