Az EBI Építésaktivitási Jelentésből kiderül, hogy az elmúlt évek legjobb teljesítményét nyújtja a hazai építőipar az idén, a harmadik negyedév során rekord összegben, közel 570 milliárd forint értékben indultak el kivitelezési munkák Magyarországon, az első 9 hónapban pedig a megkezdett építkezések összértéke már meghaladta a tavalyi egész évest. A megindult mélyépítési munkák az idei évben rekordokat döntögetnek, az év első 9 hónapjában a tavalyi év azonos időszakához képest közel kétszer annyi beruházás lépett kivitelezési fázisba.

A magasépítések fő motorjának számító lakásépítések továbbra is jól teljesítenek, az év első 9 hónapjában a társasházat építő beruházók több mint 50 százalékkal magasabb értékben kezdtek meg építési munkákat, mint a tavalyi év azonos időszakában. Lassan ugyan, de emelkedik az elkészült lakások száma is, 2017 első 9 hónapjában már több társasházi lakás építését fejezték be a beruházók az ibuild.info építési projektadatbázisban szereplő adatok szerint, mint tavaly az egész évben, a negyedik negyedévben pedig további jelentős ugrás várható az átadásokban, az EBI Építésaktivitási Jelentés szerint.

Az irodapiaci számok alapján az már most látszik, hogy a tavalyi csúcsévet nem sikerül megismételni a szektorban, a korábbi évekkel összehasonlítva azonban továbbra is aktívak maradtak az irodapiaci fejlesztők. A 2015-2016 különösen erős évnek mutatkozott az ipari épületek és raktárak megkezdett építéseit illetően, ez az élénk piaci mozgolódás azonban az idei év elején megtorpanni látszott. Az első félévben elkezdődött építési munkák mindössze kevesebb mint a tavalyi év azonos időszakinak a 70 százalékát tették ki. A harmadik negyedévben azonban már több nagyobb fejlesztés elindulása jelentősen javított a szektor idei első 9 havi eredményein.

Jelentés letöltése

További hírek:

EUROSKILLS szurkolók

2023 szeptember 7.|

Elindultak az ÉMSZ-es szurkolók Gdańskba, a nyitó nap végén már velünk lesznek a versenypást szélén. [...]

EUROSKILLS GDANSK Megnyitó

2023 szeptember 6.|

POLSAT PLUS ARÉNA GDAŃSK Megkezdődött a szakmák európa bajnokságának megnyitó ceremóniája. A versenyen 22 szakmában [...]

EUROSKILLS GDANSK

2023 augusztus 31.|

SZURKOLJUNK EGYÜTT A HAZÁNKAT ÁCS SZAKMASZÁMBAN KÉPVISELŐ VERSENYZŐNEK Lampert Benedeknek és felkészítőjének Forró Máténak! A [...]