
Szeptember 11-én még ünnepeltük Knittel Ferencet, mint az első Dr. Petró Bálint Emlékéremmel kitüntetett tagunkat. Most azonban szomorúan tudatjuk Veletek, hogy 2025. október 30-án hosszú, méltósággal viselt betegség után, életének 71. évében elhunyt.
Szakmaszeretet, alázat, elhivatottság, magas szakmai tudás jellemezte, egy mentor távozott.
Ferenc több mint 30 évig volt Szövetségünk tagja, a Magastető szekció alapítója, több, mint 10 éven át az ÉMSZ alelnöke, vezetőségi tagja és tisztségviselője. Sokunk számára meghatározó példakép, több ÉV TETŐJE Nívódíj és Kategóriadíj birtokosa.
Édesapja mellett tanulta meg a mesterséget, majd később saját vállalkozóként folytatta munkáját. Elvitathatatlan szerepe volt Siófok környékén az utánpótlás nevelésben.
„Rengeteg fiatal mentorálásában vett részt. Időt, energiát és pénztárcáját nem kímélve állt ki a fiatal tetőfedő tanulók mellett több itthoni versenyen és a külföldi világbajnokságon is. Az ő közreműködésével lettünk a magastető szekcióban az IFD Fiatal Tetőfedők Világbajnokságán ezüst- és aranyérmesek is. Neki is köszönhetjük, hogy kétszer volt Magyarországon tetőfedő világbajnokság. „– mondta róla barátja, Katona Szabolcs, az ÉMSZ vezetőségi tagja.
Számos kollégánkat ösztönzött arra, hogy csatlakozzon az ÉMSZ-hez, hiszen vallotta, hogy kell tartozni valahová, ahol szakmát lehet egymástól tanulni, tudást és tapasztalatot lehet cserélni. Köszönjük, hogy általa értékes tagokkal bővült Szövetségünk.
Búcsúzunk drága Kollégánktól, emléke örökké szívünkben él.
A idén nyáron vele készült – az ÁCS/TETŐFEDŐ szaklapban megjelent – interjúval emlékezünk rá:
„AZT NEM TUDJÁK LETAGADNI, HOGY EZT A KNITTEL FERI CSINÁLTA”
Ferencet 2025. november 19-én, szerdán, 11.00-kor helyezik örök nyugalomra Siófokon a kiliti temetőben. A család kérése, hogy egy-egy szál virággal búcsúzzunk tőle.
A temetés előtt 10.00-kor gyászmisét mondatnak érte a siófoki Szent Kilit Templomban.
További hírek:
Egy mentor távozott – Elhunyt Knittel Ferenc
Szeptember 11-én még ünnepeltük Knittel Ferencet, mint az első Dr. Petró Bálint Emlékéremmel kitüntetett tagunkat. Most [...]
Magyar siker a 2025. évi IFD Awardon
Az október 24-én Pozsonyban megrendezett nemzetközi IFD Award díjátadón több mint 90 beérkezett pályázat legjobbjait [...]
Búcsúzunk Dr. Osztroluczky Miklós professzortól
Megrendülten értesültünk róla, hogy Szövetségünk alapító tagja és az ÉV TETŐJE Nívódíj Pályázat bíráló bizottságának örökös [...]
Knittel Ferenc kapta az első Dr. Petró Bálint Emlékérmet
Szeptember 11-én a budapesti Regionális Szakmai Napok konferencia adott otthont a Dr. Petró Bálint Emlékérem [...]
Idén is átadják a Scharle Péter Kultúrmérnöki Díjat
A Magyar Mérnöki Kamara, rendszeres együttműködő partnerünk, a Budapesti és Pest Vármegyei Mérnöki Kamara, a [...]





