
A WORDSKILLS ’24-EN ÁCS VERSENYSZÁMBAN HAZÁNKAT AZ ÁSZÁRI NÉMETH PÉTER FOGJA KÉPVISELNI
Az előselejtező és a nemzeti döntő versenyfeladatát is Lampert Benedek Lampert, a verseny hivatalos feladatkiírója állította össze. A zsűrielnök Máté Forró és a zsűritagok Sándor Kovács és Krisztián Baricza a mai döntőn az előselejtezőre készített maketthez kapcsolódó tetőrészlet ráépítését pontozták. A végeredmény alapján Magyarországot a 2024. szeptember 10-15. között a WORDSKILLS LYON versenyen Péter Németh fogja képviselni, aki a Győri SZC Gábor László Szakképző Iskolában szerezte meg az ács, tetőfedő és bádogos képesítéseket. A többi 6 döntőbe jutott versenyző bekapcsolódik mentor programunkba, amiben a győztes is aktívan részt fog venni.
Gratulálunk a versenyzőknek és mindenkinek, aki részt vállalt a felkészítésükben és a budapesti döntő megszervezésében!
További hírek:
Búcsúzunk Dr. Osztroluczky Miklós professzortól
Megrendülten értesültünk róla, hogy Szövetségünk alapító tagja és az ÉV TETŐJE Nívódíj Pályázat bíráló bizottságának örökös [...]
Knittel Ferenc kapta az első Dr. Petró Bálint Emlékérmet
Szeptember 11-én a budapesti Regionális Szakmai Napok konferencia adott otthont a Dr. Petró Bálint Emlékérem [...]
Idén is átadják a Scharle Péter Kultúrmérnöki Díjat
A Magyar Mérnöki Kamara, rendszeres együttműködő partnerünk, a Budapesti és Pest Vármegyei Mérnöki Kamara, a [...]
Már lehet jelentkezni a Wienerberger Tetőfedő Rangadó Pályázatra
Meghosszabbított beadási határidő: 2025. november 30.! Idén megújult Rangadó Pályázatot azon Tetőfedő Partnerek számára hirdette meg [...]
Elindult a jelentkezés az Ács Mentorprogramba
Keressük azokat a lelkes fiatalokat, akik szívesen elmélyítenék ács szakmai ismereteiket, szabadidejükben is örömmel gyakorolnak, [...]







