
CREATON Tetőszépségverseny 2022
A CREATON South-East Europe Kft. 2023. április 27-én tartotta a 13. CREATON Tetőszépségverseny ünnepélyes díjátadó gáláját. A tavalyi sikeres rendezvény és a sok pozitív visszajelzés után idén ismét egész napos programmal készültünk vendégeinknek.
A délelőtt folyamán Szalkai-Szabó Zoltán, Kereskedelmi igazgató bemutatta új, a tetőfedőknek szóló applikációnkat, valamint Galovszky Ferenc, Alkalmazástechnikai vezető tartott szakmai előadást a CREATON termékfejlesztéseiről. A délutánt a Driving Camp pályáján töltöttük, ahol egy házi gokart versenyen mérettették meg magukat a vendégeink.
Az este folyamán a pályázat kulisszatitkaiba Dr. Tóth Elek DLA, a BME Építőanyagok és Magasépítés Tanszékének címzetes egyetemi tanára és egyben a zsűri elnöke nyújtott betekintést. A pályázatra sok, magas minőségű pályamunka érkezett, ezek közül 12 pályaművet terjesztettünk fel az ÉMSZ Nívódíjára és 9 pályaművet díjaztunk.
A 2022-es CREATON Tetőszépségverseny díjazottjai:
- helyezett: Tóth Árpád – Családi ház, Balatonfenyves
- helyezett: Zsárik Ferenc – Szentháromság-templom, Ócsa
III. helyezett: Katona Szabolcs – Református templom, Gárdony
Különdíj: Baricza Krisztián – Családi ház, Gárdony
Különdíj: Kádár László – Családi ház, Gyömrő
Különdíj: Luter Tibor – Családi ház, Kiskutas
Különdíj: Matejkó József – Családi ház, Nyíregyháza, Nyíres
Különdíj: Tóth Árpád – Családi ház, Fonyód
Különdíj: Zsárik Ferenc – Irodaépület, Budapest
ÉMSZ Nívódíjra felterjesztve: Nagy Richárd – Családi ház, Csolnok
ÉMSZ Nívódíjra felterjesztve: Orbán Zoltán – Közösségi ház, Hács
ÉMSZ Nívódíjra felterjesztve: Tóth Árpád – Családi ház, Balatonkeresztúr
A CREATON SEE a díjazottaknak és minden pályázónak ezúton is gratulál.
A szakmai zsűrinek is köszönjük a munkáját: a zsűri elnöke, Dr. Tóth Elek DLA (címzetes egyetemi tanár, BME Építőanyagok és Magasépítés Tanszék) volt, a zsűri további tagjai Kovács Sándor (a 2021. évi Tetőszépségverseny I. díjasa), Huszár Gábor (a Tető Építők Egyesületének delegáltja), Urbanics János (az Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetségének delegáltja), Trombitás Zoltán (a CREATON SEE szerviztechnikusa) és Galovszky Ferenc (a CREATON SEE Alkalmazástechnikai vezetője) voltak.
Külön öröm számunkra, hogy köszönthettük Trombitás Zoltán szerviztechnikus kollégánkat, aki idén vonul nyugdíjba a CREATON kötelékéből. Örömökben gazdag nyugdíjas éveket kívánunk neki!
Köszönjük mindenkinek, aki velünk töltötte ezt a napot, remek élményekkel gazdagodtunk!
További hírek:
Búcsúzunk Dr. Osztroluczky Miklós professzortól
Megrendülten értesültünk róla, hogy Szövetségünk alapító tagja és az ÉV TETŐJE Nívódíj Pályázat bíráló bizottságának örökös [...]
Knittel Ferenc kapta az első Dr. Petró Bálint Emlékérmet
Szeptember 11-én a budapesti Regionális Szakmai Napok konferencia adott otthont a Dr. Petró Bálint Emlékérem [...]
Idén is átadják a Scharle Péter Kultúrmérnöki Díjat
A Magyar Mérnöki Kamara, rendszeres együttműködő partnerünk, a Budapesti és Pest Vármegyei Mérnöki Kamara, a [...]
Már lehet jelentkezni a Wienerberger Tetőfedő Rangadó Pályázatra
Meghosszabbított beadási határidő: 2025. november 30.! Idén megújult Rangadó Pályázatot azon Tetőfedő Partnerek számára hirdette meg [...]
Elindult a jelentkezés az Ács Mentorprogramba
Keressük azokat a lelkes fiatalokat, akik szívesen elmélyítenék ács szakmai ismereteiket, szabadidejükben is örömmel gyakorolnak, [...]









