Loading...

A pályázat története

AZ ÉV TETŐJE NÍVÓDÍJ” pályázat évek óta a Szövetség legnagyobb seregszemléje.  Közel 30 évvel ezelőtt alapították az akkori vezetők azzal a céllal, hogy a szakmabeliek be tudják mutatni legújabb munkáikat és a minőségi és szép tetőknek legyen egy komoly nyilvánosságot adó rendezvénye.

Nyílt, országos pályázat, és bár hagyományosan a tagok vesznek részt leginkább a megmérettetésen, a tagok mellett a nagy gyártók által támogatott szakemberek, kivitelezők is rendszeresen beadják munkáikat. A pályázaton első helyen a minőség szerepel – minden pályázatot alaposan megvizsgál a zsűri és a legkiválóbbak kerülnek a nemzetközi zsűri elé, majd ezt követően dönt a közös ülésen a magyar és nemzetközi zsűri a díjazottak köréről.

Közel 2 évtizede a CONSTRUMA ad helyet a díjkiosztónak, ahol az elismerések ünnepélyes keretek között kerülnek átadásra – ez követően a díjazottak, a támogatók és a Szövetség közös gálavacsora keretében közösen ünnepelnek.

Legnagyobb támogatóink minden évben a neves hazai építőanyaggyártó partnereink. A tavalyi pályázatot a Bramac, a Creaton, a Celsius, a Fatra Isolfa, a Prefa, a Rheinzink, a Swedsteel, Terrán, a Tondach és a VELUX támogatta. „AZ ÉV TETŐJE” pályázat médiatámogatója az Építészfórum, a Magyar Építéstechnika, a METSZET és a TERC Kft. A HUNGEXPO Zrt. és a CONSTRUMA kiállítás a kiemelt szakmai partnerünk.